Tudósitás a Sallala futamról

 2009.05.18. 14:08

Idén, május ötödikén, sallalaszóra álltak rajtköre a gumicukor lelkes kommentelöi (rossz nyelvek szerint unalmas offokló trolljai) hogy megmérközzenek egymással, ki tud öt napon át, folyamatosan a semmiröl beszélni egy adott postban.

Sajnos a versenyen többször is nickcserék történtek, igy hiteles képet a csaló versenyzöknek köszönhetően nem adhatunk a végeredményröl.

Az első Száz

reggel 10-kor indult a versemy, a többszörös leszaróverseny győztes Zep kicsit kiugrott, de nem fujták vissza a rajtot mert közben a mezöny is beindult. (Zep büntetőszéntablettát kapott a rossz rajtért!)
Mögötte eleinte Midori a szivós kis yakuzalány lihegett (késöbb a 84 nickje közül többet is elhasznált), majd Örült Asszony is feljött melléjük.

Késöbb a 10-es rajtkockábol induló Hüvelygomba, nyomában a 11-es rajtszámu Yvettével tört az élre, és jócskán megelőzték a mezönyt.

az első százat, végülis nem nagy izgalmak közepette, a versen második órájánál értük el. Akkor ez volt a pillanatnyi állás.

1 - Yvette 28
2 - Hüvelygomba 22
3 - ledalady 9
4 - Senta 8

a lustálkodó többiek öt komment alatt maradtak, és 20 nick tudott elrajtolni ezidáig.

a nagy hajsza közepette az alábbi infokat tudtuk meg a versenyzökröl.
- szerveződik a nyári kommenttábor, zep is megvan hiva, (reméljük toitoi lesz.)
- Yvettének már volt hüvelygombája
- Yvettét leszarja az ura
- ledalady pösti, de elkapta az influenzát (jobbulást)
- Yvettén még 10 percig van buzsi
- Senta nyalná vadparaszt üres poharának a szélét, és kéne neki egy pirulós szmájli.
- Hüvelygomba északi (reméljük nem fagy meg. miröl beszélnének akkor a Nök ha ez megtörténne?)
- farhátnak 9.32-kor eszébe jutott Senta (ebbe nem gondolunk bele részletesen)

folyt. köv

Blekkendekker Szolanzs Naplója

 2009.05.18. 04:21

Sziasztok! Jelentkeztem kupivezetésre, és szerencsére felvettek. Rövidebb-hosszabb naplókkal fogok jelentkezni, a nap hireiröl!

Kedves naplóm!
Ma nagyon nyugis nap volt a játszótéren, ez abbol is kiderül hogy csak kb 500 kommentet irtam, és abbol is kb 400-at, csak este. Briliiáns volt komolyan! Brilliáns! Kurvára! Én és a fapados lengyel gáj (aki mostanában az én új hercegem) évödtünk egymással órákon át, miközben a barátaink néha beszóltak, bemosolyogtak. Nagyon élvezetes volt! Sokkal élvezetesebb ez mintha szkájpon, vagy msnen beszélgetnénk, mert akkor senki sem látná milyen humorosak vagyunk!!!

Pedig télleg azok vagyunk, bárki bármit is mond. Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a helyre, és ennyit irkálhatok naponta, nem is tudom, mi lenne velem enélkül.
Igaz hogy vannak gonosz álnickes nicktolvaj köcsögök, (akiket leszarok) akik szerint egyáltalán nem humoros és élvezetes amit csinálok, de ez kit érdekel?
Meg hallottam olyat hogy vegyem már észre magam! Micsoda buta dolog ez! Ha nem venném észre magam, akkor nem tudnék ennyit kommentelni, hisz akkor nem venném észre magam :DDDD
Na mindegy, szerintem sosem volt ilyen jo a hely, mint amióta én ottvagyok.
És ebben minden barátom (rengeteg van és támogat) mind egyetért! Igen!
De most lefekszem mert holnap legalább 1000 kommentet szeretnél összecsetelni!

ui: Rohadjon meg minden álnickes és nem álnickes aki nem érti milyen értéket képviselek én! Szánalmas elmeroggyantak mind!

Ma Zártkörü Rendezvény!

 2009.05.17. 15:11

A kupi zárva tart, a valljuk be hibáinkat terápiás csoport pinagyülése alatt!

 

Jeee!
Minden úgy jó, ahogy van,
bébi, bébi, bébi!
Nézz szét, nézd meg a világot!
Mindennek így kell történnie, ahogy történik...
Gyere még!
Add meg magad a sorsodnak!

Várok és tűrök,
míg különböző trükkökkel
húzzák ki lábam alól a talajt...
Forró lángok közt
én állok és küzdök
a szépre, mi nekem ehhez erőt ad,
mert a boldogság, mi hajt,
minden úgy jó ahogy van...
Mindennek így kell lennie!
A sorsom szent,
Átéltem én már sok mindent,
Jártam pokolban és szálltam fent...
Ilyen a mi sorsunk, ez a rend!
A szürke égbolt megnyitja majd kapuját,
mögüle a sárga nap kacsint ránk,
Rád és Rám!
Rád és Rám, bébi!
Figyelj, hidd el!

Refrén:
Így jó minden, ahogy most van éppen,
Így jó minden, ahogy most van ezt hidd el,
Így jó minden, ahogy most van bébi bébi,
Így jó minden...

Üzen a sorsod,
ne vedd könnyedén,
de jön a jutalom
minden elhullott könnyért.
Abból tanulsz, ami fáj,
amit már elveszítesz!
Soha többet nem lehet a tied,
legközelebb figyelsz,
jobban figyelsz majd rá!
Új holnap ébred fel ezután,
emlékezz az útra, amin jártál!
Figyelj oda, és ne kövesd el kétszer
ugyanazt a hibát!
Amit eljátszottál,
az nem jön vissza már,
az nem jön vissza már soha,
az nem jön vissza már...
Mindennek oka van...
Hidd el!

Refrén:
Így jó minden...

Mert mindennek oka van.

Addig is, Pinalapot?

Welcome nyali :))))

 2009.05.15. 15:01

Pinalapot?

süti beállítások módosítása